Most múlik hirtelen - Szász Zsolt bábjai a Bóbitában

Kezdőlap > Kultúra > Színház > Most múlik hirtelen - Szász Zsolt bábjai a Bóbitában

Most múlik hirtelen - Szász Zsolt bábjai a Bóbitában

2019. szeptember 21. szombat, 18:04 Major Zoltán Színház
PDF

Jubileumi kiállítása nyílt Szász Zsoltnak, a Nemzeti Színház dramaturgjának, a Szcenárium felelős szerkesztőjének a pécsi Bóbita Bábszínházban. A kiállításon az idén hatvan éves alkotó bábos életművének legjava kerül bemutatásra: a mintegy hetven, általa készített báb és maszk mellett gazdag képanyag is reprezentálja ezt a maga nemében egyedülálló munkásságot. (Fotók: Mizerák Andrea).

 

A Blattner-díjas bábművész pályafutását 1978-ban, 19 évesen a debreceni Vojtina Bábegyüttesben kezdte, ahol tíz évig tervezőként, rendezőként, színészként és műhelyfőnökként tevékenykedett. 1994-ben megalapította a független Hattyúdal Színházat, de az élvonalbeli magyar bábszínházakban is korszakos jelentőségű eladásokat hozott létre.

A "Most múlik hirtelen..." című tárlat december 31-ig látogatható a Bóbita Bábszínház Bábmúzeumában.

 

alt

alt

alt

alt

alt

alt

alt

alt

alt

alt

alt

alt

alt

alt

alt

alt

alt

alt

alt

alt

alt

alt

alt

 

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Ma 2025. február 13., csütörtök, Ella és Linda napja van. Holnap Bálint és Valentin napja lesz.
Sok boldogságot kívánunk!

FaceBook

Archívum

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés