Május 10-én Pécsett vendégszerepel a marosvásárhelyi Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház, melynek tagjai a Bóbita Bábszínházban a Fogadó a kíváncsi hörcsöghöz című előadást mutatják be. Egy kerettörténetbe ágyazva három klasszikus mese elevenedik meg. (Fotó forrása: Bóbita Bábszínház)
Az előadásban megjelenő három közismert mese: A rest macska, A szegény halász és a nagyravágyó felesége, és a Mátyás király és az igazmondó juhász három különböző gondolkodásmódot, viselkedésmintát mutat be. Mindegyik mesét más technikával adnak elő az Ariel színészei. Az első, A rest macska egy klasszikus, humoros vásári gesztusjáték. A következő mese, A szegény halász és a nagyravágyó felesége, a klasszikus aranyhalas történet szintén nagyon ismert, amelyben hátulról mozgatott bunraku bábok és élőszereplős játék a jellemző. A harmadik mese, a Mátyás király és az igazmondó juhász klasszikus Mátyás-mese, ebben maszkos játék és tárgyanimáció szerepel. Miközben a mesék kibontakoznak, kicsinyek és felnőttek könnyen ráismerhetnek saját hétköznapi konfliktusaikra – míg végül a közös játék öröme elhozza a megoldást.
A Fogadó a kíváncsi hörcsöghöz című előadást Zalán Tibor meséjéből Sramó Gábor rendezte, dramaturgja Papp Melinda, tervezője Matyi Ágota, zenszerzője Bakos Árpád, amelyet a marosvásárhelyi Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház színészeinek (Bonczidai Dezső, Halmágyi Éva, Máthé Rozália, Szőlősi-Pénzes Szilárd) előadásában tekinthet meg a közönség május 10-én 16 órától, a Bóbita Bábszínház Kós Lajos termében.