Turné után a Pannon Filharmonikusok – beszélgetés Horváth Zsolt igazgatóval

Kezdőlap > Kultúra > Zene > Turné után a Pannon Filharmonikusok – beszélgetés Horváth Zsolt igazgatóval

Turné után a Pannon Filharmonikusok – beszélgetés Horváth Zsolt igazgatóval

2016. január 10. vasárnap, 18:23 Bereczki Lajos Zene

A tavalyi naptári év végét mintegy szakmailag is megkoronázva december 26. és 30. között svájci koncertturnén vett részt a Pannon Filharmonikusok Zenekara. 2013-as látogatásuk után Genf, Zürich, Bern és Basel közönsége élvezhette a pécsi együttes és szólistáik vendégjátékát.

Vidéki szimfonikus zenekarok közül egy sem büszkélkedhet ilyen lehetőséggel és az ehhez kapcsolódó komoly Nyugat-európai közönségsikerrel, mint a PFZ. Két éve Svájc és Németország volt a turnézó együttes vendéglátója, most decemberben az előbbi, majd idén ősszel ismét a német koncerttermek várják a feltörekvő és immár magasan jegyzett magyar együttest.

Horváth Zsolttal a PFZ igazgatójával (képünkön) beszélgettünk erről, és sok egyébről, amely a koncert kapcsán ehhez a témához kapcsolódott.

- Milyen érzésekkel vágtak neki a turnénak?

- Ahhoz, hogy válaszoljak erre a kérdésre egy kissé vissza kell ugranunk az időben a két világháború közé. Magyar szimfonikus zenekar nagyjából ekkor játszott Nyugat-Európa nagy koncerttermeiben, ekkor számított ennek a kultúrkör tagjának, ha nem is a legbelső, meghatározó szereplőjeként, de mindenképpen számontartott tagjaként. Ezzel nem azt kívánom mondani, hogy a mi zenekarunk törte meg a hallgatás évtizedeit, sőt, de vidéki zenekarként mindenképpen elismerésre méltó, hogy ezekben a koncerttermekben kíváncsiak voltak ránk és szerénytelenség nélkül mondhatom, hogy komoly siker volt mindegyik koncertünk. Természetesen azt is tudomásul kell vennünk, még akkor is, ha már másodszor turnézunk Svájcban, hogy mi azért mégis egy kicsit a keleti, és az ottani közönség számára egzotikus Magyarország követei voltunk. Gazdasági hasonlattal élve a mi innovatív és jó minőséget képviselő együttesünk számára az a piac a „Mercedeseké”, nagyjából velük kell egy magyar kisváros nagyon tehetséges, de azért lássuk be anyagiakkal kevésbé kistafírozott „termékének” és előadóinak felvenni a versenyt. Mindehhez hozzáteszem, hogy például Németország nagyjából 100 szimfonikus zenekara jellemzően egy adott térség komolyzenei igényeit elégíti ki, nem utaznak külföldi turnékra, kivéve azt a néhány nagy német zenekart, amelyeket a világ nagy koncerttermeiből ismerünk.

- Ennek ellenére, vagy talán éppen ezért ez a „zárt klub”, vagy intellektuális közösség megnyílt Önök előtt. Volt ebben azért kockázat mindkét fél részéről, ha jól sejtem.

- Most, hogy túl vagyunk a koncertsorozaton, most már bátran bevallhatom, hogy bizony komoly kockázatot vállalt mindkét fél. A vendéglátók, bár egyszer már találkozhattak velünk, azért mégis az év egy kitüntetett időszakában alapoztak ránk egy karácsonyi és évbúcsúztató programot. Túlzás nélkül mondhatom, hogy a nagyon komoly jegyárak ellenére teltház előtt játszottunk mind a négy alkalommal. Amint azt említettem az ottani közönség nemhogy évtizedek alatt, de talán nem túlzás azt állítani, hogy évszázadok alatt szocializálódott a komolyzene óriásaihoz és a hozzájuk méltó előadóművészekhez. Szóval nagyon nagy volt a tét, magasra került a léc, melyet sikerült átugranunk, ezzel is megerősítve a zenekar tagjaiban, hogy az utóbbi másfél évtizedben elkezdett munka gyümölcsei most kezdenek beérni. A pillanatnyi és igen jóleső siker természetesen nem azt jelenti, hogy holnaptól jönnek a meghívások, a nagy visszatérések. Tudni kell, hogy Európa és a világ nívós koncerttermei évekre előre lekötött produkciókkal dolgoznak, két, három, sokszor még ennél is több évvel előrébb betelt a műsortervük. Mi most a jövőnek is játszottunk, egy jövőnek szóló beruházás „magjait vetettük el”. Nagyjából ez a mi „kockázatunk”. Remélem, hogy néhány év múlva Pécs és az ország kulturális életének egy igen reprezentatív nagykövete lesz a PFZ.

- Beszéljünk a műsorról is. Mit játszottak és kik voltak a szólisták?

- A zürichi Tonhalle nagytermében, karácsony másnapján két hangversenyt is adtunk az első alkalommal. A 16 órakor kezdődő hangversenyen Carl Orff Carmina Burana című művét és Beethoven IX. szimfóniáját hallhatta a közönség. Majd este 8 órakor Bogányi Tibor vezető karmester dirigálása mellett újra színpadra lépett a társulat. A második koncerten Mozart A-dúr zongoraversenyében az ifjú, pécsi zongoraművész, Boros Misi volt a zenekar partnere, a művet J. Strauss A denevér című operettjének nyitánya és Beethoven V. “Sors” szimfóniája keretezte. Ha már szó esett a kockázatokról, a 12 éves Boros Misi megjelenése a zongora mögött a nézőtéren azért okozott némi halk "zümmögést". Amint említettem kiemelt jegyárak voltak, így a kényes ízlésű zürichiek nem „ifjúsági hangversenyre” készültek. Szerencsére egy pillanat alatt kiderült a számukra is, hogy nem azt kaptak, hanem egy nagyon tehetséges, kiváló muzikalitással bíró fiatal szólistát. A közönség a Nyugat-európai hagyományoknak megfelelően állva tapsolta meg őt és a zenekart a koncert végén. Ezt követően a berni Kultur Casino nagytermében adtunk hangversenyt a turné negyedik koncertjén, melyen a Magyar Fesztiválkórus, továbbá Katarzyna Jagiello szoprán, Dobay Kinga alt, Sacha Kramer tenor, Jan Jakub Monowid tenor, illetve Jonathan Sells bariton volt az együttes partnere, akárcsak a többi svájci fellépésünkön is.

- A sikerekhez csak gratulálni tudok, magam és a pécsi közönség nevében is! Bizonyára a 13 (vagy leginkább 15, : a szerk.) évvel elkezdett „építkezés” több állomására szívesen emlékszik vissza az igazgató úr, amely még a Hamar Zsolt, akkori vezető karnagy nevével fémjelzett időszakhoz köthető. Hosszú volt az út a POTE aulától a Kodály Központ csodálatos terméig és a jelenlegi PFZ hangzásig. Egyetért ezzel?

- Teljes mértékben. Bizony más feladatok voltak akkor, amikor Zsolttal leültünk és közös akarattal elindítottuk azt a munkafolyamatot, amely a mai napig tart és természetesen még nem ért véget. A zenekar „felépítése” és pozícionálása megtörtént, paradigmát váltottunk és olyan szerencse is ért minket közben hogy felépült az ország egyik, ha nem a legjobb hangzású koncertterme Pécsett. Ezek jól tettenérhető és időben is elhatárolható szakaszok voltak a zenekar életében. Hatalmas elszántsággal és fiatalos hévvel láttam neki, amely most sem csillapult, kivéve a fiatalságot, amely ha nem is múlt el teljesen (a szívemből semmiképp), de azért mondjuk úgy, hogy konszolidáltabb lett. Például ez segített a turnén abban, hogy 45 évesen immár sokkal inkább partnere tudtam lenni a kinti zeneigazgatóknak, mint a 15 évvel ezelőtti önmagam. A zenekarépítés leginkább a szobrászathoz hasonlít. Korábban a márvány nagy, felesleges részeit eltávolítottuk, felsejlettek a mű körvonalai. A finomhangolások is megtörténtek, immár egy kész alkotás látható. Azonban az alig érzékelhető, de nagyon fontos „polírozás” és a mű közönségnek való bemutatása nagyobb körben még hátravan, vagy éppen csak most kezdődött el.

- Nem tudok elvonatkoztatni attól, hogy lejárt a PFZ igazgatói megbízatása, dolgozik az új pályázaton?

- Dolgozom, hiszen a három ciklus erre szinte kötelez is engem. Az imént említett sok-sok közös emlék és munka ideköt engem, bár hívtak sokfelé, neves fővárosi zenekarokhoz is, mégis inkább maradnék, én itt vagyok otthon. A következő öt év nagyon meghatározó lehet az együttes életében. Mi „öregek” teljesen más mentalitással dolgoztunk az elmúlt évtizedekben, mint a mai fiatal művészek. Sokszor belső igény által hajtva, a közösségért a művészet iránt érzett alázatból erőt merítve a csodálatos pécsi közönség kiszolgálásáért dolgoztunk, soha nem nézve az óránkat, hogy letelt-e a hivatalos penzum. Mi hoztuk létre azt, ami itt hallható, mi haltunk bele kicsit minden nap, és a Kodály Központért a fél karunkat adtuk volna mi, akik a POTE aulájából érkeztünk anno. A mai világban a fiatal profi zenészek azt nyújtják, amit várnak tőlük, megfelelő ellentételezés reményében, ami nem baj, hiszen ebből kell megélniük. Nincs az ügy iránt érzett lobogás, lelkesedés, csillogó szemek, hideg profizmus van. Ha megfelel a teljesítményük, akkor kérik, ami jár érte. Sajnos ezt nem mindig tudjuk megoldani. Fenntartónk legnagyobb erőfeszítése sem elég ehhez bizonyos esetekben. A költségvetésünk pedig sokkal végesebb, mint az a szándékaink szerint lehetne. Sajnos ez a zenekar fejlődési ívére is árnyékot vet.

Mi egy dolgot teszünk, a Kodály Központ élő lelkiismereteként végezzük a dolgunkat, úgy érzem, hogy ebben jelentős sikereket értünk el. Olyan magasra tettük a lécet, amely minden itt megforduló előadóra hatással van, a következő időszakban inkább ennek a szintnek a megtartása lesz - nem kis feladatunk. A másik pedig az általunk elkezdett turnésorozatok folytatása lesz. Ehhez érzek most kellő erőt, energiát és tudást is, melyre nem kis mértékben ennek a zenekarnak az irányítása révén tettem szert. Ahogy azt korábban említettem a látványos, nagy és kívülről is jól látható változások kora lejárt a zenekar életében. Egy nem kevésbé könnyű időszak következik, amelyhez vannak azért ötleteim.