Egy olasz mű feltámadása

Kezdőlap > Kultúra > Zene > Egy olasz mű feltámadása

Egy olasz mű feltámadása

2019. március 28. csütörtök, 16:08 Zene
PDF

A 300 évre feledésbe merült mű hazai bemutatója neves olasz vendégművészekkel a Pannon Filharmonikusok húsvéti hangversenyén a Kodály Központban. 

Hagyományukhoz hűen idén is a nagyhéten kerül sor a Pannon Filharmonikusok húsvéti ünnepi hangversenyére a Kodály Központban. Az április 17-én, szerdán 19.00 órakor kezdődő koncert azonban mind a műsorválasztás, mind a közreműködők tekintetében tartogat érdekességeket a közönség számára. Magyarországi bemutatóval nyitja az estet a zenekar, majd Johann Sebastian Bach művei közül a ritkábban hallható Húsvéti oratórium szólal meg a Kodály Központban neves olasz énekművészek és a Pannon Filharmonikusok Fesztiválkórusának közreműködésével. Az együttest Paolo Paroni olasz karmester dirigálja.

Giovanni Battista Pergolesi a 18. század elején élt zeneszerző, így meglepőnek tűnhet, hogy az itáliai barokk zene mesterének van olyan műve, mely csak most, 2019-ben kerül bemutatásra Magyarországon. A Pannon Filharmonikusok Pergolesi D-dúr miséjét adja elő, melynek kottája 300 éven át volt feledésben és csupán néhány évvel ezelőtt került elő ismét. A művet így Nyugat-Európában is csak néhány éve mutatták be, melyet most a Pannon Filharmonikusok előadásában hallhat először a hazai közönség Pécsett.

J. S. Bach műveibÅ‘l húsvét elÅ‘tt a passiók hangzanak el általában, oratóriumaiból legtöbbször karácsonykor kerül műsorra valamelyik darab. Azonban most áprilisban a rövidebb Húsvéti oratórium emeli az ünnep fényét a Kodály Központban a nagyhét szerdáján. 

A megszokottól eltérÅ‘en ebben az évadban olasz szólisták gazdagítják a húsvéti hangverseny műsorát. Giulia Bolcato (szoprán) és Matteo Mezzaro (tenor) énekművészek szólaltatják meg a műveket, valamint ismét színpadra áll a Pannon Filharmonikusokkal Balogh Eszter (mezzoszoprán) és Hámori Szabolcs (basszus), akik több alkalommal énekeltek már a zenekar ünnepi koncertjein. A hagyományt folytatva a húsvéti hangversenyen a  Pannon Filharmonikusok Fesztiválkórusa lesz hallható. Az est karmestere az itáliai Paolo Paroni, akit az olasz zene szerelmesei már láthattak a karmesteri pódiumon néhány éve a Pannon Filharmonikusok koncertjén.

A hangverseny méltó alkalmat teremt arra, hogy a rohanó hétköznapokból kiszakadva ráhangolódjunk a kereszténység legnagyobb ünnepére. Jegyek személyesen a Kodály Központ jegypénztárában, online pedig a jegymester.hu oldalon IDE kattintva vásárolhatók.


Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Ma 2025. február 13., csütörtök, Ella és Linda napja van. Holnap Bálint és Valentin napja lesz.
Sok boldogságot kívánunk!

FaceBook

Archívum

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés