Márciustól áprilisig fesztivál, áll a bál

Zene
PDF
Némi humorral azt is ajánlhatnánk a pécsieknek, hogy „nyaraljanak” tavasszal, méghozzá saját városukban. Nem túlzás mindez, hiszen március közepén indul a Pécsi Tavaszi Fesztivál, méghozzá rendkívül rangos, változatos programokkal. A Pécsi Kulturális Központ munkatársai olyan ajánlattal rukkoltak elő, amiből még válogatni is nehéz, mert annyi benne a csemege. Ami bizonyos, a 2010-es év áprilisára is marad nívós fellépő. Mások mellett bárki újra megcsodálhatja Megyesi Schwartz Lúcia (képünkön) hangját.

A tizenkettedik alakalommal rajtra váró eseménysorozat már szinte tökéletesen beépült a színvonalas műsorok kedvelőinek naptárárba. Ha eljön a tavasz, akkor világszínvonalú előadásoknak lehetnek fül- és szemtanúi a baranyai megyeszékhelyen élők, illetve a városba ellátogató kíváncsiak, érdeklődők.

Hosszú egy ilyen folyamat, hellyel-közzel egy esztendőn keresztül zajlanak az előkészületek. Amikor a Pannon Filharmonikusok a hónap tizenötödik napján, a Pécsi Nemzeti Színházban eljátsszák majd műsorukat, ami három részből áll, akkor egy komoly programfolyam veszi kezdetét.

Összesen tíz helyszínen, ötven előadás várja a kultúra elkötelezett híveit. Végre beindul egy olyan pezsgés, ami már tényleg a Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa címhez méltó. Elég, ha most felsorolásként csak néhány nevet említünk, mert a részletes programmal külön szeretnénk foglalkozni.

A teljesség igénye nélkül, a színpadon mutatja be művészeti adottságait az Unicum Laude Énekegyüttes, a Sonatores Pannoniae Barokk Rézfúvós Együttessel közösen. Az Ister zenekar skót népzenével rukkol ki, lesz Schumann és Chopin est, Szakcsi Lakatos Béla két fiával és unokaöccsével tesz zenei varázslatot. A Hammond orgona királynője, Rhoda Scott szintén fellép együttesével, a Nemzetközi Jazz Hétvége pedig számos ínyencséget tartogat. Mások mellett hallható lesz Matt Bianco egy új formációban, a Harcsa Veronika Quartet is fellép. Mindez azonban csak csapongó kiemelés, amely nem alkalmas a teljes zenei paletta bemutatására.   

Hozzászólások

 
0 #1 Guest 2010-03-17 21:55
Emlékszem, amikor "jótékonykodtunk ", hogy M. Sch. Lúcia ott énekelhessen, ahol érdemes versenyeznie.

Ma is sajnálom, hogy Horváth István (Isten tudja mért?) nem énekelhetett a Domingó-versenyen.
Pedig "Hazám, hazám..." áriájával nagy fejtörést okozott volna a zsűrinek.
/Ui. jó színvonalú művészek jöttek össze/.

De "Vigyori" nyerhetett volna, v. külön díj, v. sajtó, v. KIUGRÁS.

Elveszett arany pótolható, elveszett lehetőség bizony elveszett! Kár!
Idézet
 

A hozzászólásokat lezártuk. Nem küldhet több hozzászólást.

Hirdetés
Hirdetés