Díjátadás a Művészetek Napján

2013. szeptember 26. csütörtök, 16:11 Képzőművészet
PDF
Kissé zavarba ejtő módon, óvatosan kell fogalmazni. Ugyanis a baranyai megyeszékhelyen, a Pécsi Művészetek és Irodalom Házában, születésük kerek évfordulóját ünneplő alkotók vehettek át elismerést, dr. Hoppál Péter országgyűlési képviselőtől, csütörtökön. Mivel azonban természetesen hölgyek is akadtak a jutalmazottak között, ezért a dátumokkal kissé óvatosan bánva, maradjunk annyiban: a legalább ötven, illetve annál öttel, tízzel, hússzal hosszabb korú személyek voltak ott az eseményen. Köztük zenészek, táncosok (képünkön Uhrik Teodóra), filmesek, színházi emberek.

Talán nagyobb „felhajtást” is megérdemelt volna a kora délutánra meghirdetett rendezvény. Ugyanis 2013. szeptember 26-án, jobbára tényleg csak maguk az érintettek tették tiszteletüket az eseményen. Ahol többen – természetesen – régi ismerősként köszöntötték egymást.

Érdekes volt, hogy a kortalan Uhrik Teodóra balettos, nem csak saját jogon volt ott a teremben, de Füsti Molnár Évát, a Pécsi Nemzeti Színház művésznőjét szintén képviselte. Ő munkahelyi elfoglaltság, próba miatt nem jelenhetett meg a Széchenyi téri épületben.

Ahol az ismert színésznővel szemben ott volt Takács Dezső, Rudnay-, valamint Művészeti-díjas grafikus, akit sokan tanárként is ismerhetnek. Bár ez utóbbival talán kevesebb elismerést söpörhetett be a korosodó, ám jó erőben lévő mester. Aki, amit diákjainak esetleg nem tudott átadni azok tehetsége hiányában, azt papírra vethette, mint képzőművész.

De Bagossy László rendező is feltűnt a széksorok között. A színházkedvelők számára őt sem kell bemutatni. Hosszú pályafutás áll mögötte, remélhetőleg még előtte is. Mert azért a színpadokon még lehet elmondani valója bőven.

A képi gondolkodásnak, illetve megjelenítésnek már-már professzora Kismányoki Károly. Őt az utóbbi évtizedekben legtöbbször géppel a kezében lehetett látni, különböző kulturális rendezvényeken. Most, egy kis időre kivételt tett, elrakta a masináját. De nyilván csak a protokoll végéig, aztán ismét csattogtatni kezdhetett. Most már ő sem tartozik a fiatal fotósok közé, ráadásul erről a most átvett oklevele tanúskodik.

Mellettük sokan mások is részesültek elismerésben, bár nem mindenki tudott megjelenni személyesen, az előre eltervezett időpontban.     

Hozzászólások

 
0 #4 Amálka 2013-09-30 21:56
Hol lehet utánanézni a díjazottaknak?

Olvassa a kérést valaki?
Idézet
 
 
0 #3 Sánchegy 2013-09-29 20:58
Úgy hallottam, hogy 18 pécsi kitüntetett volt.

Szerintem is bővebb infót érdemelne, hiszen jó példa.
Vagy az már nem hír, ugye, médiumok?

A szemlélet-formálás is feladata a médiának, s épp ilyenkor mutathatna jó példát.

A kitüntetettekne k is jólesne, mert így -ha nem magamutogatók-, többnyire hallgatnak arról, hogy elismerést kaptak.
Az, hogy ők hallgatnak róla, érthető.
Az az érthetetlen, hogy rejtőzködtetik a jutalmazottakat , mintha titkot kellene csinálni ebből is.

SZÍVESKEDJEN KÖZÖLNI AZ ÚJSÁGÍRÓ, KIK AZ "OKLEVELESÍTETTE K"!

Akiknek egyelőre -többnyire- névtelenül gratulálunk!!!
Idézet
 
 
0 #2 Hőszig Etel 2013-09-28 11:19
Nagyon jó, hogy elismerést, jutalmat kaphattak arra érdemes pécsiek.

Gratulálunk nekik!

Kik voltak még, hányan voltak a kitüntetettek, s egyáltalán mi a neve ennek a -remélhetőleg új, hagyománnyá váló-(?) PÉCSI KITÜNTETÉSNEK?

ANYAGIAKKAL IS JÁRT?

Az lenne az igazi, de a gesztusértékűne k is örülni kell.

Igaza van P.P. cikkírónak, lehetett volna nagyobb hírverés is körülötte, akár előtte is.

Várjuk, hogy legalább utóbb megtudjuk, hogy kik is részesültek a díjban (?), kitüntetésben (?), elismerésben (?),
oklevélben (?), pénzjutalomban (?), ösztöndíjban (?), vagyis miben is?
Idézet
 
 
0 #1 Judit 2013-09-27 09:19
Gratulálok ezeknek a nagyszerű művészeknek, és igazán szép a város vezetőitől, hogy nem felejtették el azt, hogy vannak akik megérdemlik az elismerést, mert ők a város szimbólumai, Pécs pozitív hírnevének vivői!!!
Idézet
 

A hozzászólásokat lezártuk. Nem küldhet több hozzászólást.

Hirdetés
Hirdetés