Kezdőlap > Közélet > Házasság, család: nincs alternatívája

Házasság, család: nincs alternatívája

2012. február 12. vasárnap, 12:03 Bereczki Lajos Közélet
PDF
Szombat délután vette kezdetét a Pécsi Székesegyház Nagycsaládosok Egyesületének programsorozata, melyet a Házasság Világnapja alkalmából szerveztek. Előadás, díjkiosztás, zene és még sok más esemény zajlott a Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziumának termeiben, mely egészen éjfélig tartott. (GALÉRIÁVAL!)



Hosszú évek óta ezen a napon gyűlnek össze a nagycsaládosok, hogy a család szerepéről, fontosságáról és a gyerekvállalás szépségéről konzultáljanak egymással. Idén megtöltötték a gimnázium dísztermét, a folyosók pedig megteltek gyerekzsivajjal. A színes és tartalmas programon találkozhattunk más városokból, sőt, határon túlról érkezett vendégekkel is, akik évről-évre visszatérnek a nagycsaládosok egyesületének meghívására.

A 14 órakor kezdődő szentmise és a megnyitó után rögtön egy olyan előadót üdvözölhettünk, akit először látott vendégül az egyesület. Dr. Barsi Balázs ferences rendi atyát, aki Sümegről érkezett közénk. Előadása az „Isten képére teremtve” címet viselte, és vallásetikai szempontból értékelte a család szerepét és helyét a világban.  Az egyórás előadás komoly elemzésekkel világította meg az egyén és a közösség szerepét és felelősségét a családban, a férfi és nő kapcsolatát és küldetését. Bibliai párhuzamokkal támasztotta alá mondanivalóját, amelyen keresztül a hívő ember számos támpontra és párhuzamosságra találhatott a saját életében, egyben megvilágította Mária, József és Krisztus életének misztikus és magasztos pillanatait, a teremtő szándéka által vezéreltetve. Az atya a hóesés miatt előadása után a buszhoz sietett, előtte azonban lapunknak még elmondta, hogy a család szerepe kiemelt fontosságú a katolikus egyházban. Állítását akkor is fenntartja, ha szolgálata nem tette lehetővé, hogy maga is családot alapítson. Emlékei azonban még így, korosodva is frissek, szülei példás és harmonikus házasságáról rengeteg élménye van. Családban felnőni pedig, szerinte a legcsodálatosabb dolog a világon, persze, csak ha szeretetteljes légkör uralkodik ott. Ez egyben a feladat is, amely nem alkalmi, egy egész életre szól, hiszen a házasság olyan szövetség, amelynek tartósnak kell lennie.

Az imént elhangzottak igazolására a Benyovszky-Kovács házaspárt kértem meg, akik 32 éve élnek harmonikus, kiegyensúlyozott párkapcsolatban és nevelték három, ma már felnőtt gyermeküket. Nem tartják magukat igazán nagy családnak, ahogy fogalmaztak, a nagycsaládos kategória épphogy teljesült a három gyerekkel, miközben mindketten ennél népesebb famíliából érkeztek. Mára igazán „kinőttek” abból, hogy a mindennapok a gyerekek köré szerveződjenek, hiszen a három lány felnőtt és nagy örömükre mindegyik diplomás lett. Mónika megjegyezte, hogy a nagycsaládosok egyesületén kívül egy másik csoportba is szívesen járnak, amely a nagyvilágban már 25 éve létezik. A Házas Hétvége lelkiség Kanadából érkezett Magyarországra – fűzi tovább a szót László – először Budapesten jártak össze házaspárok, majd később Pécsett is elindult a gyakorlat. A kurzus lényege, hogy egymás felé forduljanak az emberek és dialógusban éljék meg a mindennapjaikat, tapasztalataikat. A civil kezdeményezést a Székesegyház felkarolta, és támogatja a mai napig. Havonta egy alkalommal jön össze a 10-20 házaspár valamelyikük lakásán, ahol úgynevezett alapozó kurzust tartanak.  Olyan technikákat sajátítanak el, amellyel a házasság „karbantartható”. Megtanulják és alkalmazzák azt, hogy az érzelmek hogyan ne váljanak indulattá, ennek eszköze lehet egy egymásnak írt levél, vagy beszélgetés, de semmiképpen sem a veszekedés. A módszer sikerét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a csoport házaspár tagjai harmonikusan és szeretetben élnek hosszú ideje egymással.

A házaspárt „útjára engedve” a következő program felé igyekszem, ahol a jubiláló párok köszöntése zajlott. A 10 éve, vagy ennél régebb óta házasságban élő nagycsaládosok léptek a színre, ahol a Házasság Világnapjára emlékezve egy szál rózsát és oklevelet vehettek át a szervezőktől.
Erről, és az egész nap üzenetéről Várdainé Kiss Krisztinával váltunk szót, aki a Pécsi Székesegyház Nagycsaládos Egyesület és a NOE Al-Dunai Régió titkára. Várdainé szerint a hagyománytisztelet és a folytonosság jellemzi a rendezvényüket. Idén a komoly hóhelyzet ellenére is sokan eljöttek, hogy együtt legyenek a többi nagycsaládossal, gyerekekkel, ünnepeljék a családokat, hallgassanak előadásokat és egy vidám, önfeledt táncházi estén szórakozzanak együtt. Az idei év hozott újdonságot is, hiszen tiszteletbeli tagot is befogadott a közösség Kolozsi István és Kolozsi Noémi személyében, akik Böjthe Csaba gyermekotthonának vezetői Erdélyben. A kapcsolat évekkel ezelőtt kezdődött, az egyesület minden évben karácsonyra ugyanannak a gyermeknek küldött ajándékot, időközben megismerték a szervezetet, a gyerekeket ellátó házaspárt és úgy gondolták, hogy egy ilyen nagy „családra” gondot viselő pár megérdemli a tiszteletbeli tag címet. Ezen kívül plaketteket is átadtak, szám szerint hármat, az „Együtt másokért” emlékérmet, amelyet olyan házaspárok kapnak, akik a leginkább önfeláldozóan és példát mutatva dolgoznak az egyesületért. Barsi Balázs atya is szóba került a beszélgetés során, aki szemmel láthatóan nagy hatással volt a közönségre, Krisztina szerint az, hogy nem lehetett már üres széket találni a díszteremben – zömében az ő személyiségének és előadásának volt köszönhető. A díjátadást és a házaspárok köszöntését követően táncházzal, utána bállal kedveskedtek a szervezők a vendégeknek, ahol a házaspárok kicsit feloldódhattak, találkozhattak és beszélgethettek egymással. Arra a kérdésemre, hogy mi lesz a legközelebbi, hasonlóan nagy rendezvényük, Krisztina szívesen válaszolt. Még időpontot nem tudott mondani, de egy nagy családi sportnap készül. Pályáztak ennek pénzügyi fedezetére és úgy tűnik meg tudják tartani ezt az eseményt is. A Nagycsaládosok Országos Egyesülete viszont idén lesz 25 éves, ennek kapcsán lesz egy országos találkozó Budapesten, ahol ők is képviseltetik magukat, mivel a régiók bemutatkozási lehetőséget kaptak.  Az időpont és a részletek még szervezés alatt állnak.
Úgy gondolom, hogy ez nem kevés egy ilyen civil szervezettől, ha az olvasottak alapján egy nagycsaládos kedvet érez ahhoz, hogy csatlakozzon a pécsiekhez, tegye bátran, erre Várdainé is mindenkit biztat. A kapcsolatot honlapjukon keresztül lehet felvenni: www.noepecs.hu




Barsi Balázs előadás közben





Nagy hatást gyakorolt a közönségre




Vendégek Erdélyből




Jubiláló házaspárok köszöntése





Oklevél és virág is kerül a jó szó mellé





Balra az első pár a 45. házassági évfordulót ünnepelte





Kuti Ágnes énekművész családi együttesének műsorát is élvezhette a közönség









Hozzászólások

 
0 #6 Noémi és István 2012-02-14 10:20
Tisteletbeli tagságunkért hálás köszönet a szervezőknek és jó barátainknak! A házasság szent dolog és nem a mai világ hibás azért, hogy sok házasság tönkre megy. El kell kezdeni meglátni saját magunkban a hibát, el kell kezdeni saját magunkban a megújulást és akkor a házasságnak is lesz jövője.
Áldott napot mindenkinek4
Idézet
 
 
+1 #5 elefi 2012-02-13 11:46
Nagyon köszönöm minden szervezőnek és közreműködőnek a munkáját.
Jó volt részt venni a programokon és látni azt a pezsgő életet, ami az Egyesületet jellemzi! Csak így tovább!!!
Idézet
 
 
+1 #4 Happynes 2012-02-13 06:55
Nincs értéke manapság a kapcsolatoknak, ki-be ugrálnak belőlük az emberek. Egy ilyen összejövetel megtanít mindenkit becsülni egymást, az értékek mentén építkezést.
Idézet
 
 
+1 #3 Tass 2012-02-12 21:16
Talán soha nem volt nagyobb szükség a házasság dicséretére.

Olyan ötlet, amelyet a világi elöljárók is szorgalmazhatná nak, ui. többnyire nem a hitben élők többsége válik.

Elismerés a tartalmas életekért, s buzdítás a sikeres folytatásra!
Idézet
 
 
+1 #2 Tass 2012-02-12 21:16
Talán soha nem volt nagyobb szükség a házasság dicséretére.

Olyan ötlet, amelyet a világi elöljárók is szorgalmazhatná nak, ui. többnyire nem a hitben élők többsége válik.

Elismerés a tartalmas életekért, s buzdítás a sikeres folytatásra!
Idézet
 
 
+1 #1 Soul 2012-02-12 17:19
Dicséret és elismerés a szervezőknek! Legyen erőtök a további munkához!
Idézet
 

A hozzászólásokat lezártuk. Nem küldhet több hozzászólást.

Hirdetés
Hirdetés