Hamuba sült pogácsa az életünkben

Kezdőlap > Közélet > Hamuba sült pogácsa az életünkben

Hamuba sült pogácsa az életünkben

2017. január 22. vasárnap, 09:44 Fábián Mária Közélet

Változik-e a hős útja, ha változnak a mesék. Piroska és a farkas, Szélike királykisasszony, A só, mind megannyi mese és mesehős a Grimm testvérektől, Benedek Elektől, vagy a Magyar Népmesékből. Újabban hódít a Bogyó és Babóca, a Jégvarázs, Lackfi János, Nagy Bandó András vagy a Táncoló talpak meséje is. Van-e különbség a mesék hatásában, a mesehősök és a mi élet utunk között, illetve mi a szerepe a család saját meséjének, kérdeztem dr. Kádár Annamária pszichológust a Babes Bolyai Egyetem adjunktusát.

A mesehős útja, az egy tipikus út, mindegy melyik korban íródott a történet. Nemcsak a mesehős, hanem mi is a saját életmesénkben, ugyanazokat az állomásokat járjuk be, folyamatosan. Tehát kimozdulunk a komfortzónánkból, elvisszük magunkkal a hamuba sült pogácsákat, megküzdünk a sárkányokkal. Közben megtaláljuk a segítőket és segítséget is adunk, hogy ha szükséges. Végül pedig akár az élet vize, akár az égig érő fára való feljutás, vagy a királykisasszony keze lesz a jutalmunk, mikor mi a mese vége. Nagyjából erre jöttek rá a Hollyvood-i írók is, hiszen a sikeres forgatókönyvek ugyanerre a sémára épülnek. Úgyhogy a hős útja egyetemes. Kérdés az, hogy én, elmerek-e indulni ezen az úton.

Kérdés, hogy ki tudunk-e lépni a komfortzónánkból? Akkor válhatunk hőssé?

Igen, én úgy fogalmazok, hogy abból a mézmocsárból ki tudunk-e lépni, amiben benne vagyunk.

- Miért mézmocsár?

- Mert nagyon édes, nagyon kényelmes, csakhogy lefelé húz. Persze amikor új dolgokat kezdünk, amikor a változással szembe nézünk, akkor mindig van egy ellenállás, hogy „Miért pont én? Miért pont most? Jó ez nekem így is, minek induljak el?” Viszont, hogy ha a mesehős ad nekünk mintát, akkor talán megértjük mit, miért és mikor kellene csinálnunk.

Dr. Kádár Annamária pszichológus, egyetemi adjunktus

Marosvásárhelyen született. Tanítóképzőben érettségizett, majd 1999-ben a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem Pszichológia és Neveléstudományok Karán szerezte pszichológusi oklevelét. Az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Pedagógiai és Pszichológiai Karán, a Kognitív Fejlődés programon végezte doktori tanulmányait, amivel párhuzamosan a Budapest Műszaki Egyetemen szerezte meg munka és szervezetpszichológusi szakképesítését. Jelenleg a Babes-Bolyai Tudományegyetem oktatási igazgatója.

Hiszi, hogy a fejlődés igazi mozgatórugója a komfortzóna elhagyása, hogy a legfontosabb személyes érték a hitelesség, a legmélyebb erőforrás a játékosság és a mese, valamint hogy igazi teljesítmény a csapatmunka által érhető el.

- Hogyan?

A mesehős soha nem mondja, hogy már 99 királyfinak a feje porba hullt, és mekkora az esélye, hogy nekem sikerülni fog? Nem mondja azt, hogy nekem nem volt gyerekszobám, nem adtak táltos paripát az elinduláshoz, csak ezt a szerencsétlen gebét, így minek induljak el? Nem, ő egy szerdai, esős délutánon, úgy csenevész módon, ahogy van, elindul. Nem keres kifogásokat, hanem bátran szembenéz a kihívásokkal.

Ahhoz, hogy mi is úgy gondolkodjunk életünk során, mint a sikeres mesehősök, szükséges, hogy gyerekkorunkban sok mesét halljunk, lássunk, olvassunk? Vagy a családi háttér erősíti meg a bátor, vállalkozó szellemű énünket, aki nem fél kipróbálni magát, és van elég önbizalma a nehézségek közepette is?

Mind a kettő fontos. A népmese és ezen belül is a varázsmese az, amiben ezt a tipikus utat végigjárjuk, ezért sok ilyen mesét kell olvasniuk a szüleinknek gyerekkorunkban, és nekünk kisiskolásként. De ez még nem elég! Miközben a szülők optimista filozófiájú meséket olvasnak gyermekeiknek mondjuk este, ám reggel már csak panaszkodnak, hogy az élet ilyen, meg olyan, és nem érdemes elindulni, az olyan ellentmondás, amit a gyerekek azonnal levesznek! Én azt vallom, hogy szülőként, nagyszülőként, pedagógusként, a gyerek szűk környezetében lévő példaképként, elkerülhetetlen, hogy én magam is valamiféle módon mesehőssé váljak a saját életemben.

- Ezt hogyan képzeljük el?

Úgy, hogy merjem megharcolni a saját harcaimat, merjem vállalni a kihívásokat, merjem leküzdeni az akadályokat, megbirkózni a próbatételekkel, nézzek szembe a belső sárkányaimmal. A mesében minden szimbolikus. Tehát a sárkány az soha nem külső sárkány, hanem belső. Ilyen a félelem, a kishitűség, amikkel mindannyiunknak szembe kell néznünk a különböző életszakaszokban.

Említette a változás miatti félelem nehézségeit és az arra adott reakciók fontosságát. Sokszor talán az elindulás egy helyzetből, a családból, egy munkahelyről, egy országból a legnehezebb. Adhat erőt egy mesehős?

Végülis a családmesék, az életmesék példáján keresztül adhatunk mintát, adhatunk és kaphatunk üzenetet. Ezért nagyon fontos, hogy a nagyszülők is elmeséljék azokat a tapasztalataikat, amelyek egy-egy nehéz helyzetből való kilábalásról, túlélésről szólnak. Fontos, hogy a gyerekben létrejöjjön az, amit intergenerációs énnek nevezünk. Hogy ott vagyok én, de mögöttem van egy család, ahol voltak hasonló élethelyzetek, mint az enyém. Máskor is voltak nehézségek, máskor is voltak próbatételek. Mondhatják nekem, hogy „Lám, lám, a te nagytatád is pont ezt tette, amikor elindult!”. És, hogyha a gyerek fel van vértezve ezekkel a történetekkel, mesékkel, akkor – persze a próbatételek nem lesznek könnyebbek, de -, van egy fontos referencia élmény, és ez hatalmas hamuba sült pogácsa az élete során.

Ma talán nehezebb az idősek példáját megmutatni a gyerekeknek, hiszen nem élnek együtt a generációk, ráadásul sokan még dolgoznak, kevés időt tudnak az unokákkal együtt tölteni. De ahogy ön mondta, a mesék és főleg az életmesék, rendkívül fontosak a gyermekek életében. Hogyan lehet ezt a helyzetet feloldani?

Arra szoktam biztatni a gyerekeket, hogy készítsenek a nagyszüleikkel életút interjút! Hadd meséljék el a nagymamák, nagypapák a saját élettörténetüket, a saját próbatételeiket, mert ezek hatalmas kincsek. Fontos, hogy a nagyszülők életbátorságot adó mondatokat tudjanak adni az unokáiknak. Bár ezek megfoghatatlan dolgok, talán mégis a legfontosabbak az életünk során, hogy ezek az életmesék tovább tudjanak adódni generációról generációra.

- Van önnek életbátorság mondata?

Igen, édesapámnak volt egy nagyszerű mondata. Elég teljesítmény-szorongó diák voltam, első gyerekként minden kimondott meg kimondatlan elvárásnak meg akartam felelni. És ő mindig azt mondta, hogy „Nem kell besz…rni, mondta a papagáj a macska szájában, még mielőtt bekap, kétszer lerak!” Tehát ne filozofáljak sokat, menjek bele a helyzetbe, aztán ott majd eldől, valami csak lesz! Nekem ez segített és nem felejtem el.