Kezdőlap > Közélet > Agyalás Pécsett: Agykutatás Hete 2020-ban

Agyalás Pécsett: Agykutatás Hete 2020-ban

2020. március 07. szombat, 07:48 Közélet
PDF
A DANA Alapítvány által koordinált Brain Awareness Week 25. éve népszerűsíti az agykutatás innovációját és mindennapi kihívásait, egyesít globális kampányában egyetemeket és kutatóintézeteket a világ számos pontjáról. 

Március 17-től az ország négy városában – Budapesten, Debrecenben, Pécsett és Szegeden – veszi kezdetét az Agykutatás Hete, ahol az érdeklődők bepillantást nyerhetnek az agykutatás különböző aspektusaiba. A pécsi programokat a PTE Általános Orvostudományi Kara és a karon belül működő Transzdiszciplináris Kutatások Intézete szervezi.
A rendezvény március 17-én az Általános Orvostudományi Kar kétnapos, előzetes regisztrációk alapján már most telt házas előadássorozatával és laborlátogatásokkal kezdődik. A Transzdiszciplináris Kutatások Intézete idén is megszervezi A bűnözői elme című programját, melyet tavaly szinte a legnagyobb érdeklődés és túljelentkezés övezte. A korlátozott létszámmal meghirdetett esemény alatt a vendégek meglátogatják a Baranya Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetet, ahol Dr. Horváth Orsolya, a PTE Büntető és Polgári Eljárásjogi Tanszék munkatársa és Dr. Pásztor Attila igazságügyi klinikai szakpszichológus előadását a börtön bejárása követi.
Agyhullámoktól a zene frekvenciáig címmel Dr. Sík Attila beszélget Dr. Magony Andorral arról, hogyan lehet az agyhullámokat zenévé varázsolni, és Vass Andrással, a Pannon Filharmonikusok karmesterével a tudomány és a kortárs zeneszerzés kapcsolatáról. Valamilyen formában mindenki humoros tud lenni, de hogy mitől is vagyunk azok, arra Nagy Bandó András humorista, Dr. Révész György és Prof. Bereczkei Tamás a PTE Pszichológiai Intézet oktatói adják meg a választ. Dr. Zsidó András Norberttől megismerhetjük fóbiáink eredetét és evolúciós történetét, míg szociálpszichológiai kísérletekről és az agymosás társadalmi szintjeiről Dr. Vincze Orsolya és Dr. Bigazzi Sára, a PTE Pszichológiai Intézet munkatársai beszélgetnek Dr. Sík Attilával. A rendezvénysorozat zárásaként a XXI. század stresszoldó függőségeinek kialakulásáról és kezeléséről tart előadást Tománé Mészáros Andrea, a Nemzeti Népegészségügyi Központ szakértője, Bereczki Enikő generációs szakértő és Bajzáth Sándor addiktológiai konzultáns. Az Agykutatás Hete során nem csak ismeretterjesztő előadásokon és kerekasztal beszélgetéseken, hanem alkotó eseményeken is részt vehetnek az érdeklődők a Reménysugár Kulturális Egyesület szervezésében. Az egyesület két programmal is várja az alkotni vágyókat: az „Origami, az elménk edzője” workshopon akár egy idegsejtet is megtanulhatnak hajtogatni a látogatók, míg a „GUBANC –Kézimunka az agy jógája” egyfajta kézimunka körben fogja össze az alkotó hölgyeket.

PTE ÁOK



Kiemelt partnereink

Hirdetés
Hirdetés