Kezdőlap > Közélet > Pécs Parkjai Megújulnak Program – A Tettyei Panoráma Sétány

Pécs Parkjai Megújulnak Program – A Tettyei Panoráma Sétány

2021. március 18. csütörtök, 15:19 Közélet
PDF
Múlt héten tájékoztatta a lakosságot a Biokom Nkft., hogy megszépül a Niké-szobor környezete, de emellett további park-megújítási munkák is várhatóak.  
- Elindítottuk „Pécs Parkjai Megújulnak” programunkat, amelynek keretében célul tűztük ki, hogy évente 3-4 parkot, zöldterületet megszépítünk.

 Ezt az idei évben várhatóan túl is fogjuk teljesíteni, hiszen sok parkunkra ráfért már a megújulás, munkatársaink dolgoznak már a Niké szobor környezetében, a Tettyén, a Panoráma sétányon, illetve a Malomvölgyi parkerdőben is, de még idén megújul a Czinderi park, a Puskin tér és a Mandulás tornapálya is. A munkákban részt vesz társaságunk karbantartó-, zöldterület fenntartó- és erdőgazdálkodási részlege, asztalosüzeme és kertészeti csoportja. Az önkormányzati képviselők segítségével, azt gondolom, igazán szembetűnő változások fogják fogadni a parkokba kilátogató pécsieket. – adott tájékoztatást Meixner Barna, a Biokom Nkft. társ-ügyvezetője. 

         
                                         A megújult sétány egy részlete


A tettyei panoráma sétány esetében a munkákat megelőzte a Duna-Dráva Nemzeti Park szakembereivel tartott közös területbejárás, hiszen természetvédelmi területről van szó. Régóta fennálló problémát jelent, hogy az egyébként természetvédelmi területnek számító szikla, a panoráma látványára vágyó kilátogatók miatt folyamatosan pusztul, erodálódik. A sziklát a Nemzeti Park munkatársainak szakvéleménye szerint védeni kell, ezért az arra való – egyébként veszélyes - felmászás helyett, nem messze attól egy új „panoráma terasz” létesül. A munkák során megújul a tettyei híd (fa szerkezetű sétány), felújítják a régi padokat és hulladékgyűjtő-edényeket, amelyek mellé újakat helyeznek ki, pótolják a hiányzó pollereket, eltávolítják a kilátást mára szinte teljesen korlátozó invazív jellegű bálványfa telepeket, gyomnövényeket, helyettük a parkosítási munkák keretében őshonos, tájba illő facsemetéket, cserjéket, palántákat ültetnek, valamint a sétány melletti gyepfelületek is bemutatják - természetvédelmi szemlélettel.     


Biokom Nkft.

Hirdetés
Hirdetés