Kezdőlap > Kultúra > Képzőművészet > Ezernyi kaland a pécsi Múzeumok Éjszakáján

Ezernyi kaland a pécsi Múzeumok Éjszakáján

2017. június 20. kedd, 21:26 Képzőművészet
PDF

Méltóan a hagyományokhoz a pécsi Janus Pannonius Múzeum ebben az esztendőben is csatlakozik a Múzeumok Éjszakája országos rendezvénysorozatához. Június 24-én 12 helyszínen mintegy 60 program várja a közönséget. (Fotó: JPM)

 

Az idei programsorozat elsősorban a Kincsek a Nílus partjáról című időszakos egyiptomi tematikájú kiállítást helyezi fókuszba. Éppen ezért az eseményt bemutató sajtótájékoztatónak is a Csontváry Múzeum (a tárlat egyik helyszíne) adott otthont. Elsőként dr. Csornay Boldizsár, a Janus Pannonius Múzeum igazgatója beszélt a kiállításban egy körbe foglalt „X”-szel megjelölt „mágikus pontról”, amely bizonyos hitek szerint – ha a kör közepére állunk – alkalmas revitalizációra, feltöltődésre.

Dr. Őri László, Pécs alpolgármestere a sajtótájékoztatón elmondta: a Janus Pannonius Múzeum még soha nem várta ennyire kedvezményes jegykonstrukcióval a Múzeumok Éjszakájára. A politikus kiemelten ajánlotta a Kincsek a Nílus partjáról című időszakos egyiptomi kiállítást, majd hozzátette, emellett természetesen érdemes az összes többi helyszínt is meglátogatni, s részt venni az igen sokszínű programokon.

A 18.00, 20.00 és 22.00 órakor szakmai tárlatvezetések keretében ismerkedhetünk meg a tárlattal, 21.00 órától pedig előadások hozzák közelebb a részvevőkhöz Egyiptomot. A tárlatvezetések és az előadások helyszíne is a Csontváry Múzeum (Janus Pannonius u. 11.). Az udvaron gyermekeknek szóló játékok (maszk-próba, állatsimogató stb.) mellett ékszerkészítést (egyiptomi mintákkal), valamint egyiptomi társasjátékokat próbálhatunk ki. 20.00 órakor törzsi hastánc pezsdíti fel a hangulatot, 22.00 órakor pedig a csillagokat vizsgálhatjuk szakemberek segítségéve. Ugyanekkor fellép a Papír Panír csoport – szintén egyiptomi ihletésű témával, mégpedig egy fény-árnyék installációval.

A Pierre Székely Kőkertben (Káptalan u. 4.) egyiptomi falatkákat és üdítő italokat kóstolhat aznap este a betérő vendég. Próbára tehetjük ügyességünket, s önthetünk, festhetünk motívumként szkarabeusz bogarat, ahogy mód nyílik hieroglifák és domborművek készítésére is. A Kőkert hangulatát a Labor Lumen Squad fényfestése teszi még varázslatosabbá. A Kőkertből nyíló Reneszánsz Kőtárban 19.30-tól a ’80-as, ’90-es évek népszerű gyermekjátékairól, a Schenk-katonákról hallhatunk előadást, 21.00 órától pedig ugyanott megtudhatjuk, hogyan lett a római temető széléből Pécs város főtere.

Tárlatvezetés lesz a Zsolnay Múzeumban (Káptalan u. 2.) is 21.00 és 22.00 órakor, Horváth Tamás pécsi író pedig Maróti Rintel Géza és a Kacsás-kút címmel tart előadást, majd utána a szerző dedikálja saját köteteit. A múzeum udvarán Zsolnayhoz kapcsolódó dekorok festésére, tervezésére, kerámiafestésre nyílik lehetőség.

Tárva-nyitva áll az érdeklődők előtt aznap éjjel a Vasarely Múzeum kapuja is! Mégpedig az új! A Janus Pannonius Múzeum Múzeumok Éjszakája rendezvénysorozatának ünnepélyes megnyitójaként ugyanis a megújult kaput is átadják a nagyközönségnek, az eseményen közreműködik a Sopianae Ifjúsági Fúvószenekar. A múzeumban lesz kreatív alkotósarok kicsiknek és nagyoknak, a Vasarely szitanyomó workshop-on (19.00-21.00) pedig a látogatók az otthonról hozott pólójukra is kérhetnek egy-egy képet Vasarely fekete-fehér műalkotásiból. Az állandó Vasarely-kiállításban 19.00 és 23.00 órakor lesz tárlatvezetés, a Vasarely Múzeum falán fényfestés jeleníti meg a világhírű alkotó képeiből készített animációkat.

Érdemes ellátogatni a Természettudományi Múzeumba (Szabadság u. 2.) is. A Levéltitkok című kiállításhoz regisztrációhoz kötött (tel.: 213-419 vagy e-mail: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. ) múzeumi foglalkozások (16.30–) és 18.00 órakor megnyílik a Zöld kincseink kutatói Pécsett – tehetséggondozó csoport kamarakiállítása. Mindezt (16.00–19.00) folyamatos programok kísérik a múzeumi udvaron és a kiállításban (pl. kézműves játszóház, méhivaszöntés).

A Néprajzi Múzeum (Rákóczi út 15.) szintén változatos kikapcsolódási, ismeretszerzési lehetőségeket kínál. 16.00 órakor a Kreatív Népművészeti Kurzus résztvevőinek alkotásaiból nyílik alkalmi tárlat, majd 17.00 órától Balogh János táncpedagógus, a történeti Baranya zenés népszokásainak kutatója jóvoltából citera- és furulyaszó tölti be majd a múzeumi tereket. Fontos információkat kaphatunk a Szent Iván napi néphagyományokról egy kicsiknek és nagyoknak egyaránt ajánlható interaktív múzeumi kaland keretében (19.00). Rendhagyó tárlatvezetések indulnak a Baranya Népművészete című kiállításban (18.00) és az Idegen ég alatt – Oroszföldön meggyötörve című tárlatban (20.00). Az udvarban kézműves vásár és bemutató fogadja a vendégeket, mindenki próbára teheti az ügyességét és fizikai erejét: kézimalommal őrölhet, vagy a saját készítésű őrleményéből kenyeret dagaszthat. Emellett kreatív kuckó és néprajzi kvíz is csábít a játékos kalandozásra.

A Várostörténeti Múzeumban (Felsőmalom u. 9.) 18.00 órától Ismerd meg a Derflit! címmel (eredeti térkép és belvárosi épületegyüttes alaprajzának felhasználásával) makett épül. 18.30-kor ugyanott izgalmas, a jelenbe érő múltidézés kezdődik. A Keret Alkotó Csoport playback színházi előadást tart a Pécs8 (www.pecs8.hu) programhoz kapcsolódva. A téma Pécs múltja az 1950-es évektől napjainkig a nézők történetei alapján. Az állandó kiállítást a 21.00 és 22.30 órakor kezdődő tárlatvezetéseken mutatják be a Janus Pannonius Múzeum történész-muzeológusai. A Várostörténeti Múzeum udvarán lesz ólomkatona öntés, 20.00–23.00 óráig viseletmásolatokba öltözködhetünk, majd fotózkodhatunk, emellett a szervezők minden korosztály számára kiegészítő programokat kínálnak. Márfi Attila ny. főlevéltáros pedig 20.00 órakor az ókori sörfőzés múltjába kalauzolja a téma iránt fogékony hallgatóságot. Szintén ő tart tárlatvezetést (21.30) a Parajmos Roma Holokauszt állandó kiállításban (Vasváry-ház, Király u. 19.).

Ahogy minden évben, idén is lesz (ingyenes) fáklyás túra a Jakab-hegyre. A részvevők 17.30-kor az Égervölgyi tó északi oldalán, a szalonnasütő helynél találkoznak, majd a Zsongorkő, és a Pálos kolostor megtekintése után 22.00-23.00 között érnek vissza a kiindulási ponthoz.

A Múzeumok Éjszakájára szóló belépőjegyekkel a Janus Pannonius Múzeum összes kiállítása (és az ott kínált programja) látogatható. A felnőtt jegyek 1000, míg a kedvezményekre jogosultaknak (3-26 év között, illetve 62 éves kor felett, diák/nyugdíjas) 500 forintba kerül. 0-3 éves korig, valamint fogyatékkal élőknek a belépés ingyenes.

Forrás: JPM

Hozzászólások

 
0 #17 StepNem 2020-03-02 17:48
Cheap Propecia Generic Cialis Cheap Cialis Fast Shipping Cialis Cialis Levitra Farmacia
Idézet
 
 
0 #16 StepNem 2020-02-29 02:29
Cialis In Internet Buy Cialis Propecia Dosage Active Ingredient cialis no prescription Yp Healthcare [censored]
Idézet
 
 
0 #15 StepNem 2020-02-27 09:56
Dosage For Cephalexin For Animals where to buy cialis online safely Buy Isotretinoin Us Free Shipping Cialis Levitra Online Sicuro
Idézet
 
 
0 #14 Stepmib 2020-02-24 11:32
Priligy Usa tadalafil cialis from india Buy Now Macrobid Next Day Without Rx cheapest cialis 20mg Can You Take Amoxicillin With Lyica
Idézet
 
 
0 #13 Lesgagree 2019-07-27 05:46
Generic Dutasteride On Line Discount Mastercard Accepted Shop cialis 40 mg [censored] Vrai Acheter [censored] No Me Funciona Cephalexin Dosage For Sinus Infection
Idézet
 
 
0 #12 Stepmib 2019-07-19 17:36
Misoprostol 20mg Avis buy [censored] Zestril Lisinopril 4 Sale Does Amoxicillin Contain Any Sulfa Uri Amoxil
Idézet
 
 
0 #11 Lesgagree 2019-07-15 11:35
Specificity Of Cephalexin For Pept1 generic cialis canada Kamagra Sans Ordonance Plavix Levitra
Idézet
 
 
0 #10 Lesgagree 2019-07-02 05:28
Cheap Cod Hydrochlorothia zide Hct Mastercard Accepted In Us Zithromax 1 Dose [censored] Cialis 20mg Tadalafil Achat Levitra Vorkasse Levitra Scaduto
Idézet
 
 
0 #9 Stepmib 2019-06-28 01:35
Stiftung Warentest Levitra Pharmacie Sans Ordonnance cheapest generic levitra Generika Levitra Rezeptfrei Best Buy Direct Doryx Low Price
Idézet
 
 
0 #8 Stepmib 2019-06-23 05:59
Avodart Outside The Usa online cialis [censored] Levitra Cialis Comparison Buy Cialis Online 20mg
Idézet
 

A hozzászólásokat lezártuk. Nem küldhet több hozzászólást.

Hirdetés
Hirdetés