Kezdőlap > Kultúra > Képzőművészet > Nemzedéktársak: Bükösdi Kálmán, Dechandt Antal és Szilágyi Szilárd „Silaro” közös kiállítása

Nemzedéktársak: Bükösdi Kálmán, Dechandt Antal és Szilágyi Szilárd „Silaro” közös kiállítása

2023. március 22. szerda, 14:38 Képzőművészet
PDF

A kiállítás három, életét és életművét elsősorban Pécs-Baranya kulturális vonzerejének közegében létrehozó alkotóművészt „szólaltat” meg. Bükösdi Kálmán tájképei, Dechandt Antal faszobrai és Szilágyi Szilárd a természet és az ember kölcsönhatását bemutató alkotásai március 23-tól láthatók a Pécsi Galériában. (Kép: Szilágyi Szilárd - Nyomulók)

Az alkotók szakmai érdeklődése hasonló talapzaton nyugszik, azonban a személyiségek különbözőségéből is következő világnézet, vérmérséklet, ízlés és fizikai készség teszi megkülönböztethetővé mindazt, amit a kiállítás felmutat.

Mindhármuk életformája „regionális” jellegű, a centrumoktól távolabb élő alkotók, akik a művészek mai „céhrendszerének” külső körén helyezkednek el. Nincsenek mindig, mindenütt jelen. Mozdulataikat nem feltétlenül a művészet intézményein belül lejátszódó történések, vagy anyagi érdekek határozzák meg; döntéseik megfogalmazásakor nem az igazodás kényszere befolyásolja őket.

Bükösdi Kálmán (1950) festőművész tájképei a dráma és harmónia megjelenítésének eszközei. A romantikus tájfelfogás a személyes élményt állítja középpontba. Üzenete, hogy váratlan meglepetések, kalandok várnak arra, aki eltávolodik biztonságos nézőpontjaitól. Képeiben és rajzaiban számos finom határátlépés tanújává teszi a nézőt. Méltán tekinthetjük a tájkép műfaj sikeres megújításán munkálkodó művésznek.

Dechandt Antal (1959) faszobraiban roncsolódik a lomb, korhad, romlik és felépül újra, mássá lesz, mint ami volt. Talált tárgyként tételezett ágbogok és tuskók, avitt szőlőkarók metamorfózisai aztán az élettel és a szépséggel szembesítenek. Szobrait a természetes idő és az oxidáció legalább annyira munkálják, mint a faragószerszámok.

Szilágyi Szilárd (1959) munkái között a legújabb kor globális viszonyaival történő összeütközések és megbékülések idéződnek fel. Az apró és méretes alkotások víziók, hűlő és felforrósodó vizek, megsemmisítő erejű szökőár, a természettel garázdán bánó ember egymásra kölcsönösen ható mozgásairól szólnak. Tematikájában a nyugtalanító viszonylatok Dantét felidéző „teljességének” köre sejlik fel.

A kiállítás kurátora Dr. Aknai Tamás művészettörténész. A tárlat március 23-tól május 13-ig látható a Pécsi Galériában.

Részletek: https://www.pecsigaleriak.hu/programok/nemzedektarsak-bukosdi-kalman-dechandt-antal-es-szilagyi-szilard-silaro-kozos-kiallitasa

Forrás: ZsÖK

Hirdetés
Hirdetés