A 210 éves Pannon Filharmonikusok karácsonyi és újévi ünnepi hangversenyei mindig túlmutatnak a jeles napok örömére, tiszteletére megrendezett szokásos programokon. December 18-án a Pécsi Bazilika nagyszerű terében a Savaria Barokk Zenekar műsorával hív különleges ünnepvárásra a pécsi zenekar, január 2-án pedig újévi díszhangversenyén csillant meg valami újat, ugyanakkor a hagyományokra építkezve. Szeretettel várják az év egyik legrangosabb társadalmi eseményére a pécsieket és a Pécsre látogatókat.
A Pannon Filharmonikusok Magasztalás című karácsonyi ünnepi hangversenye december 18-án 19.30 órakor kezdődik a lélegzetelállító terű Pécsi Bazilikában. Sok családnak, baráti társaságnak egyszerűen hozzátartozik az ünnepváráshoz, az ünnephez a muzsika, ahogyan az ádventi vásár forgataga, a nagyi hókiflije, vagy akár az éjféli mise. A hagyományos és elmaradhatatlan ünnepi koncert idén egyben rendhagyó is. A nagy létszámú karácsonyi oratóriumok és kantáták helyett néhány olyan zenei gyöngyszemet hallhatunk, amelyek eddig háttérbe szorultak és ritkán kerültek elő. Ez a „rendhagyás” jót tett a műsornak, amely nem is lehetne jobb „kezekben” idén, mint a Németh Pál vezette Savaria Barokk Zenekarnál, hiszen kiemelkedően jelentős munkát végeznek a magyarországi régi zenei irányzat ápolásában. Olyan zenei érdekességek, izgalmas hangszeres megoldások és énekhangok szólalnak meg, amelyek valódi zenei meglepetést nyújtanak, de persze elhangzanak ismertebb művek is, mint például Esterházy Pál Harmonia Caelestis című darabjának részletei.
Az egy órás műsorban a magasztalás, a „mennyei harmóniák” és a békesség hangjai csendülnek fel, hogy egy csodálatos órára lecsendesedhessünk, megengedhessük magunknak, hogy a rohanás, stressz után a zene átfolyhasson rajtunk. Egy ragyogó szoprán, egy megnyugtató basszus énekhang és egy különleges zenekar öt zeneművet tolmácsol. Fellép Ducza Nóra szoprán, Jekl László basszus, vezényel Németh Pál.
Christoph Bernhard Ne féljetek! című kantátája akár áthallás is lehet… Ugyanakkor szövege bibliai eredetű, a szoprán énekes az angyali hírnök szerepében énekel: „Ne féljetek, mert nagy örömet hirdetek nektek és minden népnek. Ma megszületett nektek a Megváltó, Krisztus, az Úr, Dávid városában. Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség a jóakaratú embereknek. Alleluja.” Michel Richard Delalande Karácsonyi szimfóniák című munkája egyszerre ünnepi, táncos, téli, és természetesen pasztorális. A megszólaltatott furulyák és csengettyűk sokat mutatnak a korai barokk hangszerelési technikáiból. Esterházy Pál Harmonia caelestis (Mennyei harmónia) című művének részletei a korai barokk stílusjegyeit hordják magukon, de egyes zenetörténészek felfedeztek dunántúli népénekeket is a dallamok között. A zenetudomány mai állása szerint a műveket nem az Esterházy herceg írta, valószínűsítik, hogy neve inkább a kiadót, mint a szerzőt jelöli. Ezen az estén historikus hangszerekkel hallhatjuk! Marin Marais A párizsi Szent Genovéva templom harangjai: már a címet olvasván is szinte halljuk, ahogyan zúgnak a templomi harangok. A hegedűre, viola da gambára és continuóra írt egytételes mű harangjait a basszus szólamban kell keresnünk. A szűnni nem akaró d-f-e basszusmozgás a harang sosem változó zúgását jeleníti meg, fölötte kibontakoznak a virtuóz, egymással versengő dallamok. Zárásként felcsendül Johann Sebastian Bach 58. kantátája, „Jézus és a Lélek párbeszéde”, egyike Bach dialógus kantátáinak, melyek két énekest foglalkoztatnak, és mondanivalójuk kölcsönhatásban áll egymással. Ebben a kantátában is átélhetjük azt a Bach zenéjére nagyon is jellemző optimizmust, melyben a vigasztalódás élménye mindig nagyobb a szenvedésénél.
Január 2-án az év egyik legrangosabb társadalmi eseményére, a meglepő újdonságokat felvonultató Újévi díszhangversenyre kerül sor. A klasszikus újévi koncertek műsorában is mindig újdonságokat kereső Pannon Filharmonikusok több mint egy évtizede várja az év legrangosabb társadalmi eseményére a pécsieket és a Pécsre látogatókat. A színvonalas esten a virágokkal díszített Kodály Központban elegáns környezetben köszönthetjük az újévet a hagyományos Strauss-darabokat és igazi csemegéket, zenei humort sem nélkülöző programmal. A mostani újévi koncert pikantériáját az is adja, hogy a pécsi Kodály Központban az a zenekar látja vendégül a közönséget újévi koncertre, amely a bécsi Musikverein Aranytermében egy mestersorozattal van jelen. A klasszikus zene leghíresebb központjában, abban a nagyteremben lép fel bérletsorozatával, amit a világon sok millió zenebarát ismer, hiszen ebben az Aranyteremben rendezik meg minden évben a Bécsi Filharmonikusok újévi koncertjét, amit a tévécsatornák világszerte közvetítenek. Jól mutatja a pécsi zenekar elhivatottságát és szakmai mércéjét egyrészt az, hogy magas minőségben „szórakoztató”, kiemelkedő művek csendülnek fel Gershwintől a legnagyobb filmzenékig, másrészt az est szólistájának személye. Balog József Liszt- és Lajtha-díjas zongoraművész generációjának egyik minden értelemben véve „legtisztább hangú”, kiemelkedő képviselője, akinek nevét több kontinensen kezdik alaposabban megismerni. Lenyűgöző, pontos, igen érzékeny játéka és a különböző műfajokban való jártassága köztudott, azt izgatottan várjuk, hogy Bogányi Tibor vezető karmesterrel, aki rutinos újévi „showman”, illetve a humorával, zenei intelligenciájával és eleganciájával elbűvölő Bősze Ádámmal milyen meglepetésekkel fogják a közönséget lenyűgözni.
A szünetben pezsgős koccintásra várják a nagyérdeműt, az együttest támogató Páholytagokat pedig a koncertet követő exkluzív állófogadáson látja vendégül a zenekar. Az újévi hangversenyen még szavazhat a közönség kedvenceikre, majd a hangversenyt követő zártkörű fogadás keretében köszöntik az év közönségdíjas férfi és női muzsikusait. A Pannon Filharmonikusok ünnepi koncertjeivel kíván békés, muzsikával teli ünnepeket, új évet közönségének. További információk, illetve jegyvásárlás a www.pfz.hu oldalon.
PFZ
Hozzászólások
images.google.sn/.../ пинап казино
пин ап казино пин ап казино and pin up вход pin up вход
moemoe.gr.jp/.../... вавада зеркало
вавада казино vavada and vavada casino vavada
yu-kei.com/.../... пин ап зеркало
пин ап казино официальный сайт pin up вход and пин ап вход пин ап вход
www.google.com.mm/.../ пин ап казино официальный сайт
пин ап вход пин ап казино and пин ап казино официальный сайт пин ап казино официальный сайт
cse.google.bj/.../ вавада казино
вавада официальный сайт вавада официальный сайт and vavada casino вавада официальный сайт
sdk.huoyugame.com/.../... pin up вход
пин ап вход пин ап казино официальный сайт and пин ап казино пинап казино
www.winplc7.com/.../ пин ап зеркало
пин ап казино pin up вход and пин ап зеркало пин ап казино
www.kingswelliesnursery.com/.../ vavada casino
вавада казино vavada and вавада зеркало vavada
www.google.com.bh/.../ пин ап зеркало
pin up вход pin up вход and pin up вход пинап казино
www.potthof-engelskirchen.de/.../ вавада казино
вавада казино vavada вход and вавада казино vavada
maps.google.ie/.../ пин ап зеркало
пинап казино пин ап казино официальный сайт and пин ап зеркало пинап казино
toolbarqueries.google.vu/.../ пин ап казино
пин ап вход пин ап казино and пин ап вход пин ап вход
wapblogs.eu/.../ вавада официальный сайт
вавада официальный сайт vavada casino and вавада официальный сайт вавада
Мы предлагаем:ремо нт крупногабаритно й техники в москве
Наши мастера оперативно устранят неисправности вашего устройства в сервисе или с выездом на дом!
images.google.com.au/.../ пинап казино
пин ап зеркало пин ап зеркало and пин ап зеркало пин ап казино
merkinvestments.com/.../... пин ап казино официальный сайт
пин ап вход pin up вход and пин ап казино официальный сайт pin up вход
maps.google.co.ve/.../ vavada вход
вавада зеркало vavada and вавада казино вавада казино
maps.google.co.za/.../ пин ап вход
пин ап казино пинап казино and пинап казино pin up вход
images.google.gm/.../ пин ап казино официальный сайт
пин ап казино пин ап казино официальный сайт and пинап казино пин ап казино официальный сайт
maps.google.pt/.../ вавада зеркало
вавада зеркало вавада официальный сайт and vavada вход вавада официальный сайт
clients1.google.bg/.../ пинап казино
пин ап зеркало pin up вход and пин ап казино пин ап казино
maps.google.com.gh/.../ пин ап зеркало
пинап казино пин ап казино and пин ап казино пин ап казино официальный сайт
cse.google.hu/.../ vavada casino
вавада казино вавада зеркало and vavada вход vavada вход
www.film1.nl/zoek/?q=/>
usagitoissho02.net/.../... pin up az
pin-up pin-up and pin up casino pinup az
www.google.st/.../ пин ап вход
пин ап зеркало pin up вход and пин ап казино официальный сайт пин ап зеркало
toolbarqueries.google.ps/.../ vavada casino
vavada вавада официальный сайт and вавада казино vavada вход
images.google.co.ve/.../ pin up casino
pin up casino pinup az and pin up pin-up
give-spiral.co.jp/.../... pin up вход
пин ап казино официальный сайт pin up вход and пин ап зеркало пин ап вход
cse.google.mw/.../ вавада казино
вавада официальный сайт вавада зеркало and вавада официальный сайт vavada вход
www.livecmc.com/.../ пин ап вход
pin up вход пин ап казино официальный сайт and пин ап казино официальный сайт пин ап зеркало
images.google.com.ai/.../ pinup az
pin up az pinup az and pinup az pin-up casino giris
huranahory.cz/.../... пин ап казино
pin up вход пин ап казино официальный сайт and pin up вход pin up вход
maps.google.ad/.../ vavada вход
vavada casino вавада казино and vavada вход вавада
maps.google.cl/.../ пинап казино
пин ап казино официальный сайт пин ап вход and пин ап казино пин ап казино
images.google.ml/.../ pinup az
pin-up pin up and pin up az pin-up
forum.unity.com/.../ пин ап казино официальный сайт
пин ап казино пинап казино and пинап казино пин ап казино
www.photos.newocx.com/.../ vavada вход
vavada casino вавада зеркало and вавада казино vavada casino
www.google.com.pg/.../ пинап казино
пинап казино пин ап зеркало and пин ап казино пин ап казино официальный сайт
aima-g.co.jp/.../... pin up az
pin up pin up az and pin up az pin up azerbaycan
clients1.google.to/.../ pin up вход
pin up вход пин ап вход and пин ап казино пин ап казино
cse.google.com.vn/.../ vavada вход
vavada вход вавада and вавада вавада
intra.etinar.com/.../... ric пинап казино
пин ап казино официальный сайт пин ап казино официальный сайт and пинап казино пин ап зеркало
huranahory.cz/.../... pinup az
pinup az pin up azerbaycan and pin up azerbaycan pin-up
clients1.google.com.bd/.../ vavada casino
vavada вход vavada casino and вавада вавада казино
ewin.biz/.../?url=pinuprus.pro пин ап вход
пин ап зеркало пин ап вход and пинап казино пин ап зеркало
maps.google.com.pg/.../ пин ап казино
pin up вход пин ап вход and пин ап казино пин ап вход
naiyoujc.ff66.net/.../ pin-up
pin up pin-up and pin up az pin up azerbaycan
cse.google.gp/.../ вавада казино
вавада официальный сайт vavada and vavada vavada casino
image.google.com.np/.../ пинап казино
пин ап зеркало пин ап казино and pin up вход пин ап вход
images.google.co.mz/.../ пин ап казино официальный сайт
пин ап казино пин ап вход and pin up вход пин ап вход
images.google.com.vc/.../ pinup az
pin-up casino giris pinup az and pinup az pinup az
maps.google.fm/.../ вавада казино
vavada вавада официальный сайт and вавада казино vavada вход
www.google.com.uy/.../ pin up az
pinup az pin up azerbaycan and pin up casino pin up az
feedpuzzle.com/.../... пинап казино
пин ап казино официальный сайт пин ап вход and пин ап вход пин ап вход
www.google.bt/.../ пин ап вход
пин ап казино официальный сайт пин ап зеркало and пин ап казино пин ап казино
nou-rau.uem.br/.../... Online medicine order
indian pharmacy world pharmacy india and reputable indian online pharmacy best online pharmacy india
apps2.poligran.edu.co/.../... canadian pharmacy cheap
canada drugs online canadian pharmacy price checker and canadian pharmacy online store canadian pharmacies that deliver to the us
nwspprs.com/.../ cheapest online pharmacy india
top online pharmacy india india online pharmacy and Online medicine home delivery indianpharmacy com
findmydepartment56.com/.../... mexican pharmaceuticals online
mexico drug stores pharmacies best online pharmacies in mexico and pharmacies in mexico that ship to usa mexican border pharmacies shipping to usa
images.google.com.ph/.../ best india pharmacy
top 10 pharmacies in india top online pharmacy india and india online pharmacy cheapest online pharmacy india
www.mozakin.com/.../ canadian pharmacies
the canadian pharmacy canadian pharmacy online ship to usa and prescription drugs canada buy online canadian pharmacy mall
cse.google.lv/.../ pharmacy website india
mail order pharmacy india reputable indian pharmacies and п»їlegitimate online pharmacies india reputable indian online pharmacy
www.google.co.uz/.../ indian pharmacy
indian pharmacies safe indian pharmacies safe and reputable indian online pharmacy reputable indian online pharmacy
maps.google.com.np/.../ buying prescription drugs in mexico online
buying from online mexican pharmacy buying prescription drugs in mexico online and mexico drug stores pharmacies pharmacies in mexico that ship to usa
www.google.com.bo/.../ canadian drugs pharmacy
77 canadian pharmacy canadian drug stores and maple leaf pharmacy in canada canadian drug stores
images.google.com.mx/.../ top 10 pharmacies in india
reputable indian pharmacies reputable indian pharmacies and Online medicine home delivery indian pharmacies safe
image.google.com.mt/.../ Pharmacie en ligne livraison Europe
Achat mГ©dicament en ligne fiable Pharmacie sans ordonnance and Pharmacie sans ordonnance pharmacie en ligne livraison europe
Мы предлагаем:серв исные центры по ремонту техники в мск
Наши мастера оперативно устранят неисправности вашего устройства в сервисе или с выездом на дом!
jp-access.net/.../... Acheter Cialis
Cialis sans ordonnance 24h cialis sans ordonnance and cialis generique Pharmacie en ligne Cialis sans ordonnance
maps.google.pl/.../ Acheter Kamagra site fiable
kamagra 100mg prix kamagra pas cher and acheter kamagra site fiable kamagra gel
maps.google.mv/.../ Acheter Kamagra site fiable
kamagra en ligne kamagra 100mg prix and kamagra en ligne achat kamagra
kyuuyo-pit.com/.../... pharmacie en ligne avec ordonnance
trouver un mГ©dicament en pharmacie pharmacie en ligne pas cher and п»їpharmacie en ligne france Pharmacie sans ordonnance
www.google.gy/.../ kamagra 100mg prix
kamagra 100mg prix kamagra pas cher and acheter kamagra site fiable kamagra gel
maps.google.ch/.../ Cialis sans ordonnance 24h
Tadalafil 20 mg prix en pharmacie cialis sans ordonnance and Tadalafil 20 mg prix sans ordonnance cialis prix