Kezdőlap > Kultúra
Kultúra

Egy éjszaka ezer élménnyel a pécsi Janus Pannonius Múzeumban

Képzőművészet
PDF

Múzeumba járni kétféleképp lehet: jelen lenni a befogadásban, ott állni a tárgy, a mű előtt a maga valójában és hagyni, hogy hasson ránk, meséljen nekünk. Vagy egy izgalmas estébe, éjszakába csomagolva, ezer élménnyel és tudással, amikor élővé válnak a „tárgyak”, élővé válnak a kapcsolatok. Ez a Múzeumok Éjszakája.

 

Elvarázsolt fényerdőtől a mesterséges intelligenciáig – húsz fényalkotás a Zsolnay Fényfesztiválon!

2024. június 21. péntek, 09:30 Kiemelt cikkek
PDF

A Zsolnay Fényfesztivál velejét az adja, hogy az éj leszállta után hazai és külföldi művészek épületvetítései, helyszínspecifikus fényalkotásai ejtik ámulatba a látogatókat Pécs hangulatos utcáin, terein, a város galériáiban és pár olyan kivételes helyszínen, amik csak a rendezvény alatt nyitják ki kapuikat a közönség számára. Ez az összesen 20 helyszín alkotja a Fény Útját. A július 4-7. között tartó fesztivál során az érdeklődők egyaránt találkozhatnak analóg és digitális technikán alapuló fényalkotásokkal, valamint statikus és interaktívan irányítható fényinstallációkkal.

 

Az ajándék – egyedi élmény színésznek és nézőnek egyaránt

2024. június 02. vasárnap, 13:29 Major Zoltán Színház
PDF

Különleges előadást mutattak be május 23-án és 24-én az Escargo Szobaszínházban, amelyet a Bóbita Bábszínház művészei játszottak, a közönség hathatós közreműködésével. Az ajándék folytatja az #Apa, anya, én című darabbal megkezdett családi tematikájú sort, amelynek születéséről Tóth Zoltánnal, az előadás rendezőjével beszélgettünk többek között arról, miképp változik meg minden egy családban, ha gyermek érkezik. (Fotók forrása: Bóbita Bábszínház)

 

Gördeszka-kiállítás nyílik Pécsett!

2024. május 23. csütörtök, 13:12 Képzőművészet
PDF

Az Art of skate című kiállítást először Párizsban rendezték meg 2022-ben, ahol hat hét alatt mintegy 50.000 látogatója volt. A tárlat a gördeszkázás történetét, kulturális beágyazottságát és a művészettel való kapcsolatát mutatja be. Május 24-től a Pécsi Galériában várja az érdeklődőket – garantáltan megszólítva mindenkit a deszkázó tiniktől az avatott művészetkedvelőkig.

 


12. oldal / 32
Hirdetés
Hirdetés