Az idei év másolta a tavalyit. Szinte tervezhetetlenné tette a művészeti szervezetek számára az évadot, nem volt ez másképp a Pannon Filharmonikusok zenekaránál sem. Korábbról áthozott koncerttartalmak, újratervezés, egyeztetések végeláthatatlan sora szólistákkal, közreműködőkkel. Az idei év más szempontból is különleges, újabb öt évre pályáztatták a PFZ igazgatói posztját. A nyertes pályázóval, Horváth Zsolttal beszélgettünk erről és sok más, a zenekar működését érintő kérdésről. (Fotó: PFZ)
„Meggyőződésem, hogy a Pannon Filharmonikusokból lehet olyan közös tudáskincset formálni, ami a magyar zeneművészet egészének hasznára válik. A kevésbé emelkedett közgazdász szavaival a Pannon Filharmonikusok igazgatója Pécs város egy, az életgörbéjét és potenciálját tekintve jelenleg is még a növekedés fázisában lévő prémium termékének a menedzsere.
Közkedvelt Musica Sacra sorozatában Az én békém öröme címmel hirdette meg idén húsvéti hangversenyét a Pannon Filharmonikusok. „Nyilvánvaló, hogy a mindannyiunkra nehezedő gondokat eloszlatni nem tudjuk, de szándékunk szerint ez a zenés másfél óra, a műsoron szereplő művek őszinte optimizmusa, túlcsorduló belső öröme és önfeledtsége által segíthet abban, hogy erőt gyűjtsünk.” – üzeni a zenekar. (Fotó: PFZ)
Zenetörténeti jelentőségű hangversenybe kapcsolódhat be a hazai és külföldi közönség március 25-én 20.00 órakor - élő közvetítés segítségével. Eötvös Péter, a Szent István-renddel kitüntetett, Kossuth-díjas zeneszerző, karmester, zenepedagógus több éves együttműködést követően a Pannon Filharmonikusok számára írt zeneművet, kérésére ennek ősbemutatójára a pécsi Kodály Központban kerül sor.
|
|
|
|
8. oldal / 11 |