Kezdőlap > Kultúra > Színház
Színház

Végveszélyben a Pécsi Harmadik Színház!

2023. január 11. szerda, 16:23 Színház
PDF

„A kiemelt színházak közé tartozó Pécsi Harmadik Színház nem tudja folytatni működését; jelen pillanatban úgy áll a helyzet, hogy 2023. január 14-én tudjuk megtartani utolsó, saját előadásunkat.” Ezzel a szomorú mondattal kezdődik a Pécsi Harmadik Színház szerkesztőségünkhöz eljuttatott levele, amelyet teljes terjedelemben közlünk. (Képünkön: a PHSZ épülete, fotó: Tóth László)

 

Mesék és kihívások a Bóbitában

2022. december 17. szombat, 13:50 Major Zoltán Színház
PDF

A Bóbita Bábszínházban advent idején egymást érik az előadások, december végén pedig ismét két napon keresztül élvezhetjük a Szárnyas Malac Napok programjait, amelyben többek közt Torzonborz és Háry János is vár. Sramó Gáborral, a Bóbita igazgatójával beszélgettünk a decemberi időszak programjairól, az elmúlt fél évad új bemutatóiról, a következő időszak terveiről, illetve a megnövekedett költségekből adódó nehézségekről. (Képünkön: Betlehem részlete a Bóbita Bábszínházban. Tervezte: Bartal Kiss Rita).

 

Csirkefej másodszor a Harmadikban

2022. december 06. kedd, 16:13 Színház
PDF

Bő három évtizeddel ezelőtt, a Vincze János által rendezett Csirkefej revelatív erejű színrevitelével alapozta meg igazán máig ható országos hírnevét és elismertségét a Pécsi Harmadik Színház; ettől a bemutatótól számítják a teátrum megszületését. (Képünkön: A Csirkefej c. előadás plakátjának részlete, tervezte: Pinczehelyi Sándor).

 

Az összefogás meséje

2022. november 15. kedd, 18:14 Major Zoltán Színház
PDF

November 5-én mutatták be a Bóbita Bábszínházban a Répamese című frenetikus, kétszereplős előadást, amit a család minden tagja élvezhet, hiszen a humora univerzális. Az előadás rendezőjével, Szabó Attilával beszélgettünk a premier előtt többek közt a darab mögötti örök értékekről és technikákról, a bohócokról, valamint a napokban egy éve, szintén Pécsett bemutatott A mi utcánk című rendezéséről, és annak születési körülményeiről. (Képünkön: Jelenet a Répameséből, fotó: Kalmár Lajos).

 


11. oldal / 15
Hirdetés
Hirdetés