Kezdőlap > Kultúra > Színház > „A színház hitet ad” – elindult a XIV. POSZT

„A színház hitet ad” – elindult a XIV. POSZT

2014. június 06. péntek, 09:33 Major Zoltán Színház
PDF

Ragyogó napsütésben, mediterrán hangulatban, a Bóbita óriásbábjaival, gyerekkórussal, fúvószenekarral, örömódával, musical-összeállítással nyitotta meg „kapuit” a POSZT. A Színház téren összegyűlt tömeg előtt a tizennegyedik találkozót Huszti Péter indította útjára, akinek a szájából a címben szereplő idézet is elhangzott. (Képünkön: Rázga Miklós átadja a Pécsi Nemzeti Színház kulcsát Stenczer Bélának, a háttérben Páva Zsolt és Huszti Péter. Fotók: Horváth Csaba)

 

Június 5-én délután 5 óra körül a Széchenyi térről elindult a Bóbita Bábszínház néhány óriásbábja és meg sem állt a Színház térig. Ennél biztosabb jele nem is lehetett volna annak, hogy pillanatokon belül kezdetét veszi a Pécsi Országos Színházi Találkozó, immár tizennegyedszer. Az égimeszelők ezúttal különleges kulisszák, mediterrán hangulatot árasztó napvitorlák alatt haladtak el. Miután a bábok elfoglalták helyüket a Színház tér különböző pontjain, a Pécsi Nemzeti Színház lépcsőin nőtt meg a népsűrűség, egészen pontosan egy, az egész lépcsősort befoglaló gyerekkórus „személyében”, akik rá is zendítettek az Örömódára. A nemzetközi hangulat után a nemzeti és pécsi lelkületre összpontosítva vezette fel Rázga Miklós, a PNSZ igazgatója a megnyitót: „Aki a szélesebb hazából jött erre a találkozóra, azt a Jóisten hozta, a pécsieket meg, a POSZT-tal együtt a Jóisten tartsa meg itt Pécsett.” Majd egy hatalmas kulcsot vett elő, amelyet nem csak azért tartott a kezében, hogy szimbolikusan utaljon rá, a POSZT kulcsfontosságú és a színház kulcskérdéseket feszeget, hanem – mint kiderült – a Pécsi Nemzeti Színház kulcsát tartotta a kezében, és átadta azt az elkövetkező tíz napra Stenczer Bélának, a POSZT egyik ügyvezetőjének. (A másik ügyvezetői posztra Kőhalmi Andreát választották.) Rázga kihangsúlyozta: „ebben a kulcsban nagy erő rejlik, hiszen benne van a teljes műszaki kapacitásunk energiája, mellyel szavatolja, hogy programok gördülékenyen fognak zajlani.” Stenczer megígérte, hogy a színház maximálisan mindent meg is fog tenni ezért és reméli, hogy valamennyi rendezvényt teltházzal tudják megtartani.

 

 A képekre kattintva galéria nyílik!

          

Páva Zsolt, Pécs polgármestere köszöntőjében kitért rá, hogy „Tizennégy év hosszú idő, arra mindenképpen elegendő volt, hogy bebizonyítsuk mindenkinek, elsősorban önmagunknak, hogy Pécs jó házigazdája az eseménynek. Nem hagyományt teremtünk, azon már túl vagyunk, egy bejáratott kulturális eseményről beszélünk. Beszámolt arról a közvélemény-kutatásról, melyből kiderült, hogy a pécsiek a kulturális események közt a POSZT-ot tartják a legkiemelkedőbbnek, legminőségibbnek, Pécs identitását leginkább meghatározónak. Utalt rá, hogy évről évre felvetik néhányan, hogy POSZT megszűnik, vagy elviszik más városba, erre határozottan annyit mondott: teljesen értelmetlen találgatások ezek, a POSZT maradni fog. A polgármester szeretné, ha ez a találkozó idén is az az esemény lenne, ahol a színházi szakma és a közönség egymásra talál. „Ehhez a körülmények adottak” – zárta beszédét.

 

 

„Színház az egész világ, és színész benne minden férfi és nő, fellép s lelép.” – Shakespeare örökbecsű, klasszikus szavaival kezdte ünnepi beszédét Huszti Péter Kossuth-díjas színművész, a XIV. POSZT díszvendége. A nagy drámaíró szavai azért is illettek a beszéd elejére, mert idén idén ünnepeljük születésének 450. évfordulóját. „Ünnepeljük a költőt, aki mindent tudott rólunk, fiúkról és lányokról, férfiakról és nőkről, szerelemről, féltékenységről, öregségről, gyűlöletről – szóval rólunk.” – összegezte Huszti. A drámairodalom egy másik óriásának, Arthur Millernek Éjjeli menedékhelyét citálta még ide a színművész, egy saját színházi élményt idézve fel:  "A főszerepet a nagyszerű Pécsi Sándor játszotta, én egy tolvajt játszottam a darabban, aki jó útra akar térni és ebben reméli Isten segítségét. Odamentem Pécsi Sándorhoz és azt mondtam neki: Idehallgass öreg, azt mondd meg nekem, hogy van-e Isten. Még ma is látom az arcát és hallom a hangját sok-sok évtized távlatából, hogy azt mondta: Hogy van-e Isten? Ha hiszel benne, van. Ha nem hiszel benne, nincs. Amiben hiszel, az van.”

 

 

A köszöntőbeszédek után egy kicsit könnyedebbre váltott a hangulat, újra szerepet kaptak a gyerekek és a zenészek, kiegészülve Györfi Annával, a Pécsi Nemzeti Színház színművészével. Tőlük egy felemelő musical-egyveleget hallgathatott meg a színházünnepre érkezett közönség. A zenés zárszó után pedig amilyen gyorsan megtelt, olyan hirtelen ki is ürült a Színház tér, ki-ki vérmérséklete (és szerencséje) szerint bement a nyitóelőadásra, vagy benézett egy-egy OFF programra, illetve csak sétált egyet a jelenleg tényleg mediterrán hangulatú belvárosban.

Hozzászólások

 
0 #3 ColT 2014-07-03 14:53
Spéci, a média azért nem jut be az előadásokra, mert dugig vannak... Rossz egy rendezvény, ha teltház minden :)
Idézet
 
 
0 #2 Markot Ányos 2014-06-08 21:39
Úgy remek az egész, ahogy van!

"A Jót, mint mindig, most is ki kell találni újra." (Pákolitz István)

Újra és újra, évek óta találja ki Pécs a JÓT, s mert egyre jobbat is kitalál, nem viszik el -remélhetőleg- egy ideig még.

A köztudottan kiváló zenei programjaink mellett a POSZT Pécs egyik legütősebb, legnagyobb érdeklődést kiváltó ORSZÁGOS RENDEZVÉNYE.

Ami jó, az jó, hadd dicsérjük maradéktalanul!

ÉLJEN, VIRÁGOZZÉK, KÖSZÖNET ÉRTE!!!
Idézet
 
 
0 #1 Spéci 2014-06-08 18:44
Úgy szar az egész, ahogy van. Lanyhuló érdeklődés, látogathatatlan előadások a média sem jut be, most akkor mi van? Mikor viszik el Pécsről ezt is? Lehet, hogy jobb is lenne...
Idézet
 

A hozzászólásokat lezártuk. Nem küldhet több hozzászólást.

Hirdetés
Hirdetés