Decemberben – több éves előkészítő munka után – jelenik meg Gerner András Titkok és legendák az éterből című kötete, amely a Magyar Rádió Pécsi Körzeti és Nemzetiségi Szerkesztősége, azaz a Pécsi Rádió történetét, eredményeit mutatja be az egykori munkatársakkal, bemondókkal, szerkesztőkkel, riporterekkel, stúdióvezetőkkel, technikusokkal készített portréinterjúk, valamint több mint száz illusztráció és sajtószemle segítségével.
A Rómeó és Júlia a Nemzeti Táncszínház színpadán debütál október 26-án, a Carmina Burana budapesti bemutatója november 2-án lesz a Müpában, a Nemzeti Táncszínház szervezésében. (Fotó: Mihály László)
A tökéletességre való törekvés és a folyamatos fejlődés minden szinten megmutatkozik a Pannon Filharmonikusok működésében. A közönség megtapasztalhatja mindezt az évad darabjait hallgatva, melyek során minden szezonban bemutatásra kerül egy-egy kuriózumnak tekinthető mű. A muzsikusok számára ugyancsak kiváló visszajelzés, hogy évről-évre nő a szakma vagy a közönség által odaítél díjak sora.
Hölgyeknél a babavárás és a hangszeres játék időnként nehezen fér meg egymás mellett. Szó szerint. Herczeg Nóra, a Pannon Filharmonikusok csellóművésze már jócskán benne volt a gyermekvárás időszakában, amikor még a zenekarban játszott. Növekvő pocakja miatt a muzsikálás egyre nehezebbé vált számára, jelezve, hogy itt az idő egy másfajta szerepre, immár a családon belül.